2018. november 9., péntek

"néz mint szőke nő a fűkaszára"

Megvettem. Minden férfi néző elkötelezett tiltakozása ellenére, mert az "nem nőnek való szerszám", nehéz, és majd fájok mindenütt, nem tudom majd irányítani, levágom a lábamat,  maradjak csak a tologatós verziónál.

Hát az nálunk egyrészt nem játszik, mert a Grand kanyontól a Kilimandzsáróig minden van a kertben, vadmeggy és ecetfa csemetékkel fűszerezve, én meg még annyira nem hülyültem meg, hogy ezeken tologassak, ők meg nézhessék a kiskapuból hogy ez mit szerencsétlenkedik.
Másrészt mindig is tetszett a gondolat, hogy csak úgy meglengessek valamit és a gaz holtan rogyjon le a földre, ezután már csak egy Jedi fénykard játszik.

Biciklin szállítottam haza, mint jó paraszthoz illik... még júliusban 😝

Aztán apám múlt hónapban összeszerelte, vett bele keveréket hogy jóllakjon, és azt is elmagyarázta hol kell bekapcsolni.

Azóta is azon a szent helyen piheni ki az eddigi megpróbáltatásait, mert valahogy nem visz rá a lélek, hogy hozzányúljak.

Úgyhogy felszívtam magam, és mivel emberem nem akar foglalkozni a kerttel, így én vettem kezelésbe a témát.

Mivel mindenki egybehangzóan azt állította, hogy csutak kosz leszek, így felöltöztem a lehető legnagyobb felületen eltakarva magam, gumicsizma stb (nem volt valami praktikus viselet a terepen) felcsatoltam a célszerszámot és uccu neki.

Ezúton szeretnék tájékoztatni minden hímneműt, aki a fentebb említetten gondolkodik, ha igazán el akar fáradni, akkor cipeljen 1 kézzel egy 16 kilós gyereket haza a boltból miután bevásároltak, legalább 3-5 kilométeren át, másik kézbe a szatyrok, és utána mondja nekem, hogy a fűkaszálás nehéz!

1 óra alatt végeztem az 500 négyzetméterrel, még úgy is, hogy közben jó sokszor meg kellett állni, mert akkora a gaz, hogy folyton rátekeredett a tárcsára.

És tök feleslegesen öltöztem be nyakig, bár jó módszer ha valaki szaunázni akar...

update: hetek óta próbálom feltölteni a képeket de nem megy, így ezt ilyen képtelenül kell elfogadni. bocsi....

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok. Én sose mertem ilyeneket (fűnyírás, fa hasogatás) bevállalni.
    A gyerek hasonlat nagyon tetszik és nagyon igaz.
    Üdv:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia ZsuR! Köszönöm :) tudod azt mondják, hogy csak jól kell férjhez menni, és megtanulod ezeket is :D XD

      Törlés